Hogyan kezeljük a traumát?

Éjszakai műszakban voltam (10pm-7am), mikor is hajnal 4:15 tájékán hangosan szólt a rádió, hogy 3 perc múlva mentő érkezik egy 31 éves férfival akit áthatoló mellkasi sérülés ért, hipotenzív, de kontaktusba vonható.

Nehéz lenne azt 3 percet teljesen visszaadni, de annyi bizonyos, hogy a baleseti szobában beöltözve a megfelelő vétőfelszerelésbe, előkészítve mindent, amit csak kell 2 perc múlva már mindenki malmozott, hogy mikor érkeznek már meg. Ott volt az ügyeletes szakorvos, a két rezidens, az infúziós, az airway specialist, a traumatológus szakorvos, a trauma rezidens, 3 nővér, a röntgen asszisztens és a medikusok. Írd és mond: 2 perc sem kellett az intubáláshoz, kétoldali mellkascsövezéshez, infúzióhoz és transzfúzióhoz. Újabb két perc alatt teljes kivizsgálás a gerinctól az RDV-ig, majd RTG és UH, végül a stabilizálás után CT.

Hát így kezeljük a traumát...

Kerékpárral Davisben

Mike és Peggy jóvoltából lehetőségem volt a hétvégén egy kerékpáros kőrtúra keretében megismerni Davist, a híres egyetemvárost, majd eltölteni levük és a gyermekgyógyászat helyi professzorával egy kellemes délutánt.

Az első meglepő dolog az volt, hogy mennyire hozzászoktam már a biciklizéshez errefelé. Itt mindenhova el lehet jutni két keréken, Davisben mindenhol van bicikliút, mindenki biciklivel közlekedik, és bizony időnként még biciklis csúcsforgalom is van a környéken. Azonban Sacramentoban is könnyedén használható a kétkerekű, bár nem mindenhol van külön bicikliút, mindenki hozzá van szokva a biciklisekhez, és egyáltalán nem szokatlan az autók között tekerők látványa. (Itt jegyezném meg, hogy az egyszerűség kedvéért egy kereszteződésben általában mindenkinek ki van téve a stop tábla és teljesen meg kell állni, nehogy az fránya jobbkéz szabály bezeverjon..., de hogy azok se érezzék magutak kellemetlenül, akik esetleg nem tudják melyi kressztábla mit jelent, ezért a tábál alatt ki van írva annak jelentése is: biztos ami biztos:-)

Davis fantasztikus városka, tele parkokkal és középületekkel, például a hatalmas rekreációs center tömegével vonzza a sportolni, kikapcsolódni vágyó egyetemistákat. Mindenhol kávézók, ahova diákok tucatjai ülnek be tanulni laptopjaikkal, vagy éppen egy jót beszélgetni.

A gyermekgyógyászat professzora egy igazi gentleman és hihetetlenül közvetlen és kedves. Felajánlotta, hogy egyszer látogassunk el a T5-re (Kórház Tower szárnyának 5. emelete) és megmuatatja a "peds" részleget. Mint kiderült többször is járt már Magyarországon és személyesen ismeri Fekete profot. Mennyire kicsi ez a világ!

Házuk egy műtó partján fekszik, amelyeben egy sziget is található: nem mondhatnám, hogy ronda látvány volt vasárnap délután... Ebéd közben sokmindenről szó esett és sokat beszélgettünk a Demokraták egészségügyi reformjáról is, melyet épp aznap szavazott meg a törvényhozás.

Simulation conference

Előző hétvégén sok mindenhez volt szerencsém. Ezek közül az első egy szimulációs konferencia Sonomaban.

Annyit tudtam a dologról előzetesen Erictől, hogy különböző szimulált helyzetekben kell majd az életet menteni. Éredekesnek és izgalmasnak tűnt már akkor is a dolog, de a valóság messze túlszárnyalta a képzeletemet.

Az egy dolog, hogy annyit lehetett gyakorolni az intubálást, vénaszúrást (centrális és prefériás), mellkascsövezést, ultrahangozást lélegeztetést stb. amennyit csak akartam, de olyan "babáik" voltak, hogy az állam leesett.

Az egyik esetnél (későbbiek alapján shaky baby syndroma), a bábú sírt, volt pulzusa, légzőmozgása, tüdő és szívhangjai... és egy idő múlva még cianotikus is lett. Eközben az álatunk adott gyógyszereknek és elvégzett beavatkozásoknak megfelelően változtak a vitális értékek a monitoron. A szimuláció vezetőjének még arra is volt lehetősége, hogy intubálás során szűkítse a légutakat, ezzel nehezítve szegény intubló orvos/medikus dolgát...

Egy másik esetben a felnőtt bábú képletesen még, hát hogy is mondjam, megpróbálta rám üríteni gyomortartalmát, majd meglehetős arrogancival próbálta tudtomra hozni "leave me alone". Persze nem volt szerencséje és miután pulzus nélküli VT-ban került, szépen kiütöttük a valódi! defibrillátorral.

A konferencia után már sejtem mért vannak itt a medikusok egy kicsit jobban felkészülve gyakorlati teendők terén. Mint megtudtam a szimulációk fontos szerepet játszanak a képzésben és elég nagy területet ölelnek fel. Erre bizony otthon is lenne igény, abban biztos vagyok...

Second Saturday - Art in Sacramento

Mint megtudtam Sacramentoban van egy olyan szokás, hogy minden hónap második szombatján művészeti kiállítást tartanak a belvárosban. Gondoltam érdemes megnézni...

Midtownban lezártak pár utcát és teret, ezeken a helyeken bontakozott ki a kulturális élet. Rengeted árús volt, akik a saját művészi portékáikat igyekeztek eladni. Volt itt égszer, növény, festmény, váza, felismerhetetlen csoda és rengeteg apróság. A háttérben együttesek zenéltek. Egykét irodaházat is átalakítottak: ide a helyi iskolások ovodások helyezhették ki alkotásaikat, amiket pár dollárért meg lehetett vásárolni. Nagyon hangulatos kis helyek voltak ezek...

Bementünk egy- két galériába is, ahol hárfamuzsika mellett lehetett megnézni a festményeket, fényképeket, szobrokat. Ezek persze kicsit drágábbak voltak...

Egy kicsi olyan minden második szombaton a belváros, mintha nálunk havonta tartanának belvárosi vásárt... 

Mandula fesztivál

A hétvégén volt szerencsém belekóstolni milyen is errefelé egy olyan búcsúféle szabadtéri rendezvény: mosolygos, motoros, éneklős, családi és különleges. - Nagyjából ezek a jelzők jutnak róla először az eszembe.

Kicsit későn érkeztünk, de azért igy is lehett érezni a hangulatot. Rengeteg motoros látogatta a rendezvényt amitől egy kicsit "White Trash" szerű lett a dolog, a helyiek szerint, no de annyi baj legyen!

Ettem kukoricát, amit nem sóval, hanem sajttal, majonézzel és chilivel szórtak meg: nagyon finom volt, itthon feltétlenül szabadalmaztatnom kell:-)

Aztán elmentünk megkóstolni a helyi borokat, amik nem kicsit voltak finomak...

E.R.

Megkezdődött a gyakorlatom az Emergency Departmentben. A hely sajátossága, hogy először ide kerül kórházi felvételét megelőzően mindenki. MINDENKI! Ide futnak be a helyi 911-esek és ide hozzák beteg hozzátartozóikat az emberek.

Ebből következik, hogy itt mindenfélével találkozhat akár egyetlen napo belül is az ember: stroke, MI, hasi fájdalom, fejfájás, paratonsilláris tályog, trauma, nehézlégzés, szédülés, alkoholizmus, suiciditás és minden, amit csak el lehet képzelni...  Ép ezért a hely igen csak fel van szerelve, és nem csak gépekre, hanem az emberek szaktudására is gondolok...

Egyetlen hét alatt is annyi esetet láttam, hogy nem is tudnám mindegyiket felidézni... és persze lehetett tanulni is bővet, főleg ami a gyakorlati oldalát illeti a dolgoknak! 

Minden műszakban 2 szakorvos van az 1. Area-ban plusz 2-3 rezidens és ugyanennyi medikus. A munka nagy részét a fiatalok végzik idősebb kollégáik felügyelete mellett. Sok embert volt szerencsém megismerni, egyikük a 28 éves rezidens, elvált, 2 gyermek apja többször is egy shiftbe került velem. Neurológus akar majd lenni és teljes természetességgel kezeli munkáját és magánéletét. Egy másik rezidens most jött vissza 3 hetes európai kirándulásáról, és lelkesen mesélt a vén kontinens országairól. - Mindebből talán érezhető mennyire más dolgok körül forog itt a világ, mint otthon.

Az intubláshoz olyan settet használnak, mely segítségével képernyőn lehet nézni a hangszalagokat intubálás közben... igy nehéz elrontani:-) Percek alatt rendelkezésre áll RTG, CT, MR, UH és minden amire csak szügség lehet... 

Traumák helikopterrel is érkeznek. Gyerekfejjel sokáig néztem a Vészhelyzetet, majd később mosolyogtam magamban: azért tuti nem így működnek a dolgok a tengerentúlon sem. Hát ami a technikai hátteret illeti már nem vagyok ebben olyannyira bizotos... 

Public health - ahogy én szeretem

Szerintem a plakát magáért beszél - ilyen az ideális Valentin napra tervezett randi:

Tahoe tó és snowboard

Álmomban sem gondoltam volna, hogy idén lesz lehetőségem snowboardozni... Azt gondoltam, hogy azzal, hogy le kellett mondanom az idei sítábort, amire hamarosan indulnak is a többiek otthonról, elveszett a lehetőség, hogy idén is élvezhessem eme remek sportot... Nem így lett!

Eric volt olyan kedves és meghívott minket, hogy tartsunk Vele és kedves családjával a Tahoe tóhoz, ahol több méteres a hó és nem mellesleg csak úgy nyüzsögnek a sielni vágyók. Kora hajnalban indultunk, majd egyik kedves barátjának házában szálltunk meg. Mivel elég korán odaértünk egy egész napunk volt sielni/boardozni. A táj fantasztikus volt, a pályák nem kevésbé. Egy-két óra után biztos voltam benne, hogy ez a legjobb síparadicsom, ahova eddig eljutottam. Örömmel vettem észre, hogy nem felejtettem annyit mint gondoltam, bár azért akadt pár esés a nap folyamán és este bizony úgy éreztem: kellene egy kis kondi, mert bizony mindenhol izomlázam volt...

A ház, ahol megszálltunk fantasztikus volt. Egy igazi hegyi villa. Bár nem így terveztük kénytelenek voltunk ott tölteni az éjszakát, mert a Highwayt lezárták, az óriási havazásra való tekintettel. Sokat beszélgettünk az egészségügyről, az egyén és társadalom felelősségéről, a most zajló reformról és arról, hogy "van-e az anyának joga indikáció nélkül is császármetszést választania". - valószínüleg most köveznek majd meg a lányok, de szerintem nincs...

Fantasztikus nap volt, mely tovább tartott, mint 24 óra.

Sonoma - in vino veritas

Hétvégenként van egy kis idő "világot" látni, ami nagyon jól jön, mert ma például a demencia ambulancián voltam, ami valljuk be, nem volt egy szívderítő élmény még akkor sem, ha az éppen rendelő szakorvos mindent megtett a betegeiért.

Volt akit én vizsgáltam és amellett, hogy egyre magabiztosabban megy a dolog, egyre több apróságot is észreveszek pl. hogy az orvossok mennyire odafigyelnek a betegre és a hozzátartozóra is. A kezelés nem csak arról szól, hogy melyik gyógyszert kellene szedni és mekkora dózisban, vagy hogy esetleg csináljunk epilepszia góckimetszést, hanem arról is, hogy hogy érzi magát a beteg, hogy éli ezt meg a hozzátartozó, mi az amiben ő tud segíteni és hol vana határ amikor rá kell beszélni, hogy fogadjon el ápolói segítséget.

Az egyik idős úr, korábban pilóta, azzal viccelődött miközben kikérdeztem, hogy mikor fogom már megkérni, arra hogy ismételjen el három dolgot utánam, majd próbálja megjegyezni, mert mindig ez a legnagyobb kihívás számára (t.i. ilyen része is van a mini mental state-nek). 3-ból 2 sikerült neki:-)

A rendelőintézet egyébként maga is megérdemel néhány szót: hatalmas épület, mely magában foglalja az összes rendelést. Az egyes ambulanciák úgy épülnek fel, mint a DR. House-ban: a beteg megérkezik, a nővér megcsinálja az alapvető vizsgálatokat, megírja a papírokat és beküldi egy vizsgálóba, ahol megvárhatja az orvosát. Az orvos mikor odáig jut a dolgában átfutja a papírokat, a számítógépen is megnézi amit kell (korábbi felvételek, betegségek stb.), majd felkészülten lép a vizsgálóba. Ahogy korábban is írtam, így arra is van ideje, hogy engem tanítson, bemutassa a tüneteket, magyarázzon. Itt tényleg lehet 1 perc alatt anyit tanulni, mint könyvből egy óra alatt...

De elkanyarodtam egy kicsit az eredeti irányvonaltól: szóval a kikapcsolódás. Az Emergency Department egyik orvosa, dr. Laurine, vagy ahogy kérte: Eric, elvitt minket a Sonoma völgybe. Míg a felesége sajtkonferencián volt, mi (Eric, Rita, James-Eric 2 éves kisfia, és jómagam) elmentünk felfedezni Kalifornia fantasztikus borvidékét. Sok helyen voltunk bort kostólni és a természetben gyönyörködni. Az idő is kedvezett nekünk: az első nap kellemes nyári idő volt és csak a második napon eredt el az előre beígért eső...

A Sonoma völgy fantasztikus! Az egyik borászról kiderült, hogy a felesége magyar, nem kis kedvezméyben volt részünk..., de a kedves hozzáállás úgy látszik itt nemzeti sajátosság, miután kiderült, hogy honnan jöttünk, mindenki mégnagyobb szeretettel fordult hozzánk. Egyik vendéglátónkkal hosszasan elbeszélgettünk a magyar borokról és a borkészítés rejtelmeiről. Annyira belemelegedtünk és annyira meg akart győzni róla, hogy a kaliforniai borok vannak olyan jók mint a magyarok, hogy a legkülönlegesebb borokat is megkóstoltatta velem... és igaza lett: volt két bor, ami azt kell hogy mondjam, hogy jobb volt mint a legjobb magyar Cuviee, amit eddig ittam és jobb volt, mint a kedvenc borom, a Tokaji Édes Szomorodni. Hát ezekből muszáj volt hozni egy-egy üveggel - természetesen jokora kedvezménnyel, és Eric kedvességének köszönhetően az egyiket ajándékba kaptam. Thanks Eric!!!

Eric... a kaliforniai élet mintapéldája: szeret élni, szerető családja és barátai vannak, tudja mit akar és nem bánkódik, ha valami nem jön össze. Simán összeegyezteti a munkát és családot valamint keres annyit, amiből simán megél...

Hmm azt hiszem otthon a powerpointos bemutatóhoz lesz bórkostolás is, ha addig meg nem iszom:-)

..és a mai bölcseség: 'inimitable fragrance and soft fire.. and the wine is bottled poetry' - Robert Louis Stevenson 

A halál árnyékának völgye

Azt hiszem minden ember életében eljön a pillanat, amikor valaki a szeme láttára hal meg. Velem ez már évekkel ezelőtt megtörtént. Olyan azonban még sosem, hogy lássak valakit haldoklani és lássam a szerettei fájdalmát. Az utóbbi sokkal jobban megérintett

48 éves 2 gyermekes anya, akut a. media cer. infarktus. (szélütés) Elvesztette a bal agyféltekét, orvosi statisztikából kiindulva már sosem fog beszélni a gyermekeivel, de felismerni, sem biztos, hogy felismeri majd őket. Nem lesz képes ellátni önmagát, és nursing home-ba fog kerülni... ha túléli. Két lánya 17, és 16 évesek az ágya felett sírnak. Eljött az etika könyvből olyan jól ismert döntés pillanata. Mi legyen? Hagyjuk, hogy az agyduzzanat beékelődés által végezzen vele, kezeljük csak gyógyszeresen, történjen craniotomia? (a koponya egy darabját kiveszik, hogy az agya tudjon hova tágulni, ne nőjön a nyomás) Persze a családnak kell döntenie, de a lányok még kiskorúak. Az egyetlen nagykorú hozzátartozó elérhetetlen, az idő szorít. Mi legyen? Valakinek dönteni kell, és ha nem születik döntés az is döntés... - kiváncsi vagyok ki mit tenne ebben a helyzetben??? Én tudom mit tennék, de én én vagyok...

"Ahol a tudomány véget ér, ott kezdődik a hit" Albert Einstein

Nem miden arany ami fénylik

Eljött az első szabad hétvége ideje Sacramentoban. Az utikönyv szerint nem túl sok nevezetesség van ebben a kisvárosban (40 ezer fő), de azért akad némi látnivaló:

Ilyen az "Államháza", mely olyan mint egy állami parlament. Itt ülésezik a szenátus, és ez a székhelye Kalifornia kormányzójának is, aki hamarosan befejezi második ciklusát. Mint megtudtam, csak ezután kerül ki a képe a falra... kár, azt hittem csinálhatok majd egy képet a Governator képével a háttérben. Olyan emberek nyomába lépett, mint Ronald Reagen, és hát ahogy mondani szokta: "I'll be back!"

Habár a képe nincs még kitéve (feltétel, hogy lejárjon a ciklusa és olajfestmény legyen), azért hagyott némi maradandó emléket maga után Capitolban: egy hatalmas bronz grizli medve örzi az ajtaját, mely ott fog maradni: örzi a mindenkori kormányzót. (Az állam zászlójában is megtalálható a grizli. Azóta az állam területén kipusztult...)

Ami még érdekes a Capitolllal kapcsolatban, hogy egy földrengés utnán elmozdult az alapzata, ezért részekreszedve lebontották és földrengésbiztosan újjáépítették. Mindehez külön adót vetettek ki akkoriban. A mozaikpadlót egyesével (több millió darab!) megszámozták, megtisztították és lecsiszolták, mielőtt ugyanolyan sorrendben visszatették volna. I Wouldn't got the nerves for this...

A belváros egyébiránt szép. Van itt hatalmas park emlékművekkel, sétálóutca, éttermek, bevásárlóközpont... Ami viszont felkeltette az érdeklődésemet az Old Sacramento: olyan mintha egy westernfilben lenne az ember. A házak az utcák megszólalásig hasonlítanak egy régi film díszletéhez. Itt szinte csak boltok és múzeumok vannak, nem lakik itt senki.

Az egyik múzeumba be is mentünk és remek kis kiállítás tekinthettünk meg az állam történelméről. Kiemelem az aranyláz korszakát, mely alapvető volt (innen a Golden State elnevezés). Vettem is egy kis ajándékot Marcinak, és mivel úgysem olvassa a blogot leírhatom mi az: egy kis kaliforniai arany, no meg bolondok aranya... még nem döntöttem el melyiket kapja:-)

Megnéztünk egy mozifilmet is: Legion. Ha még nem láttátok NEHOGY megnézzétek: annyira nem volt jó. Ami viszont kiderült: az európai mozi jobb, mint az amerikai, ugyanis itt a jegy nem konkrét helyre szólt, hanem ahogy érkezel, úgy szerzel magadnak. A vászon kicsi volt, a terem meg egy káosz... A film egyetlen előnye az volt, hogy lekéstük az utolsó buszt, így hazafelé gyalogolnunk kellett. Azt hiszem ezt nem mondom el Michaelnek, mert infarktust kapna. Ez ugyanis egy veszélyes környék... persze azt nem tudják mi az a VIII. kerület.

Ha már említettem a buszt. Itt nem úgy van, hogy fel kell állnod és megnyomni a leszállásjelző gombot. Van egy kifeszített kábel, amit minden ülő utas elér és ezt kell meghúznod. Ráadásul a busz bárhol megáll neked, ha szépen kéred. - Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy nem olcsó: egy jegy 2.5$ és az emberek többsége az autóját használja. - Találkoztunk egy idősödő úrral, aki annyit mondott csupán, miután kiderült, hogy orvosok leszünk, hogy a világ változik, nem épp az előnyére, és fontos, hogy amikor lehetőségünk lesz jót tenni ne habozzunk... -ajánlom mindenkinek: Queen: prophet's song  

... és hogy ne múljon el a bejegyzés bölcsesség nélkül: "Look with favor upon a bold beginning"

 

I'm a baby:-)

Lassan telnek a napok itt Sacramentoban. A jetlagnek lassan vége és ma volt a harmadik napom a neurológián. Kezdem megszokni az épületeket, folyosókat átjárókat: ma mindössze egyszer kellett csak útbaigazítást kérnem...

Túlvagyok az első pimping-en is. (amikor az orvos kérdezget te meg válaszolsz, mint k*va a sztr*cinek - innen a pimping kifejezés, legalábbis a rezidensek csak így hívják egymás között) Ennek kösönhetően holnap tarthatok is egy remek kis előadásat a HRCT neurológiai vonatkozásairól... hálistennek van neki olyan, még ha nem is sok:-)

Sokkal jobban feloldódtam mostanara: közvetlenebb a kapcsalat a rezidensekkel, a chief rezidenttel néztük át az H&P-t mielőtt elküldtem. Tudok csipogtatni embereket ha kell és persze engem is tudnak csipogtatni. (mindenkinek van csipogója...) Ma voltak "betegeim" is a délutáni ambulancián. (minden beteg legalább 1 óra!!!! nem úgy mint nálunk) Egyikük meg is kérdezte, hogy hány éves vagyok, majd azt mondta "Wow, you're just a baby..." Hát igen, a rezidensek itt 30 év körüliek 40.000 USD-t keresnek évente. Mikor elmondtam én mennyit fogok keresni kezdő rezidensként, azt mondták sürgősen keressek másik országot vagy tegyem le a USMLI-t, mert annyi pénzből acsak éhezni lehet. Hát...

Sokkal bátrabban merek beszélni is, a betegekkel megértjük egymást, habár mikor valamilyen akcentussal beszélnek az azért szokott problémákat okozni... Az itteniek csodálkoznak, hogy ilyen "jól" lehet beszélni egy második nyelvet, ők leginkább csak a sajátjukat beszélik, no meg egy keveset  spanyolul. Hihetetlenül nemzetközi társaság: indiai, japán, indiai, kínai, amerikai a team többi tagja. Sokszínű, mégis egységes társadalom a kórházban. Egyiküknek most született meg a kislánya, másikuknak tavasszal lesz az esküvője Indiában. Nem lehet semmi!!!

...és a mai nap nagy igazsága: "a single conversation with a wise man worth a month's study of books" 

Az első nap

Korán reggel első utunk a regisztrációhoz vezett, ahol némi ügyintézés után megkaptuk a kitűzőnket, legalábis az első rotációhoz, ami nekem a neurológia. Ezt azért választottam, mert ha megvan elfogadnak belőle 3 hetet itthon, no meg kiváncsi is voltam... Egyből kiderült: ezért az aláírásért bizony rendesen meg kell majd dolgozni.

Miután eljutottam a ACC épülethez (külön belső busz közlekedik) felmentem a koordinátorhoz, aki egyben tanár is. Ő elmondta mit kel majd tennem, milyen elvárások vannak, mennyit kell dolgozni, majd egyből tartottunk egy rögtönzött szintfelmérést is. Kiderült, hogy habár egy éve csupán passzív a tudásom az elmélet terén nincs baj, gyakorlatban azonban eléggé el lehet bizonytalanítani... A heti egy teljes H&P, 2 értékelés és 1 előadás eléggé meg fog terhelni...

A csapat amibe kerültem elég jó, egy szakorvos, 3 rezidens és egy hallgató plusz én vagyunk a team. Az első 2 hétben ward, majd consultant teamben leszek és még lesz ambulancia is. Ha így működne a rendszer nálunk is, tényleg elég lenne 4 év...

Az első nap után elmentünk a bookstoreba, ahol vettem reflexkalapácsot, de nem valami sz*rt, hanem teleszkópos szupercuccot:-) annyiminden van még abban a boltban, hogy muszáj lesz visszamenni. Könyvek, jegyzetek, műtősruhák és megannyi orvosos cucc...

Most meg kicsit fel kel frissítenem a betegvizsgálati tudsomat, ha nem akarok holnap teljesen beégni:-)

Superbowl Sunday

Vasárnap is éreztette hatását a jetlag, de délutánra már formába rázódtam... Egy jó kis reggeli rántotta után (reggeli=délben) belaktam a házat, mely egyenlőre teljesen az enyém. Hogy mennyit kell érte fizetni havonta azt nem igazán tudom, mert ezt nem volt idő megbeszélni, mielőtt Adam és Sierra elutaztak...

Fatcat is magához tért és bőszen követelte magának az aznapi kaját:-)

15:00-ra átmentünk a szomszédságba Samhez megnézni a Superbowlt. Szoktam néha otthon is amerikai focit nézni, de azért biztos, ami biztos utánaolvastam az aznapi döntőnek és egyből eldöntöttem, hogy a Saintsnek fogok szurkolni. (sosem nyertek még, ráadásul a hurrikán igencsak nehézzé tette az életet arrafelé)

A vendégségbe vittünk magunkkal némi harapnivalót és sört is. Mindenki hozott magával ezt-azt, így a végén valódi svédasztal volt, no meg sörasztal... az amerikai sör kicsit erősebb mint az európai, mivel azonban nem vagyok egy nagy sörrajongó az ízben nem fedeztem fel sok különbséget.

Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak. Mint kiderült ilyenkor tényleg az egész ország a képernyők előtt ül és szurkol. Még a lányok is élvezték a dolgot: jobbnál jobb és vicces commercial-ok voltak a szünetekben, még Barnie Stinson is felbukkant:-)

Természetesen a Saints nyert, pedig az elején 10 pontos hátrányban is voltak. Utána beszélgettünk egy kicsit és kiderült, hogy itt csupán 100 fős egy évfolyam és sokkal személyre szabottabb az oktatás mint nálunk. Lehet mondani, hogy ez pénz kérdése, de talán inkább anak köszönhető, hogy presztízs kérdés az oktatás és a tudás. A tabár szégyenli, ha nem tud megtanítani valamit a tanítványának. Ilyet otthon nem nagyon látni...

A nap végén megfáradva mentem lefeküdni, pedig csak 8 óra volt... 

Az első napok

Körülbelül 3 heti készülődés, papírmunka, vízumszerzés és egyebek után megérkezetem a lehetőségek hazájába.

Az utazás sem volt semmi, mindig is el akartam jutni Párizsba és most végre sikerült: legalább 2 órán keresztül tartózkodtam a CDG repülőtéren... Így persze nem volt túl megnyerő a szerelem városa, de majd máskor visszamegyek, remélhetőleg nem egyedül:-)

Sok vicces dolog történt útközben, melyek közül íme egy: a repülőn nem szabad felállni, amíg a gép teljesen meg nem áll, Ehhez képest volt, aki felállt, mire a kapitány bemondta: azonnal üljön le. Kb. egy perc múlva megint feláll egy srác, mire megint jön az ismerős hang a hangszóróból: "I've already told you you to..." majd egy pittyenés és a kapcsolják be öveiket jel kihuny és a gép megáll "... oh never mind"...

Mikor megérkeztünk Sacramentoba Mike (a dékánhelyettes) kint várt minket a reptéren. Ja igen, csak az egyik csomagom érkezett meg időben, mint később kiderült a másik tett egy kis kerülőt és csak aznap késő este érkezett meg a szállásra... Miután összeszedtük magunkat beszálltunk a kocsiba (egy akkora kocsiba!!!!) és irány Mike háza (akkora mint a Rezső földszintje). Itt volt egy kis idő, míg kezdetét nem vette egy party, mert a Nicaraguai diákok másnap mentek haza, mi meg épp most jöttünk... ennyit a jetlag kipihenéséről... persze nem panaszképpen mondom.

Az ember sokszor nézi az amerikai filmeket és mosolyog: "ilyen nincs is" alapon... HÁT VAN!!!!

Kb. 25-en voltunk, igazi házifogadás/buli. Együtt beszélget, eszik, iszik fiatal és professzor. Mesélnek és kérdeznek, mindenki szerettel fordul a másikhoz, teljesen ismeretlen emberekhez is. Mindenkin matrica, hogy tudjuk, kit hogyan hívnak. Hát ez irigylésre. Ilyen viszony tanárok és diákok között nálunk elképzelhetetlen, és talán nem szerencsés ezt most leírnom, de ennek otthon valószínűleg a kicsit merev tanári kar lehet az oka. Itt minden olyan családiasnak hat. 

Mostanában nézem a How i met your mother-t. Nos, aki látta az érti a viccet: Az nap asszem 3x mondták a társaságomban másoknak: "Have you met Greg?"- merthogy most kb 100 napig Greg leszek úgy tűnik a Gergely nem igazán jött be kiejtés szempontjából:-)

Itt ismertem meg Sierrát és Adamot, akiknek a házában lakom jelenleg is. Ők most éppen Ázsiban "nyaralnak" - mert itt most épp tél van a maga 15 fokos melegével, melyet Mike farkasordító hidegként aposztrofált... Addig is amíg távol vannak én etetem a két cicájukat: Fatcat-rt és Milo-t. Nagyon aranyosak. Fatcat inkább csak alszik egész nap, Milot viszont nem lehet lerázni. Állandóan jön és dorombol, a vállamra ugrik és játszik. A házuk, amit maguk igen szerénynek írnak le, nekem otthon bármikor megfelelne. Olyan igazi amerikai házacska, amit a filmekben lehet látni, a kertváros közepén. Ja, az még nem írtam: mindketten rezidensek (4 éves egyetem után) és ebből fizetik mindezt. Hát ilenkor erősen gondolkozom a US MLE-n...

A mai nap a pihenésé, volt némi bevásárlás (nincsenek nejlon zacskók, csak ID-ra adnak alkoholt és a kiszolgálás teljesen más szemléletű) Trader's Joe-nál, vettem mindent, amit kell.

Holnap pedig Superball Sunday!!! - I can't wait it!

Garfield szerint a hétfő jó nem lehet...

Ma a bürokrácia várát ostromoltam... önkormányzat, hivatalok, bank...

Különösen az tetszett, mikor a személyimet, ahogy később a biztonsági kamerával visszanéztük, egy laza mozdulatta belöktem az irodai scanner alá, így amikor kivártam a soromat a mobil boltban kicsit morcos voltam, mikor rám került a sor és nem tudtam személyit villantani.

T - 11 nap

Papírmunka: nem hittem, hogy más országokban is létezhet akkora bürokrácia, mint nálunk.
A kedvencem az a kérdés, hogy szándékomban áll-e elkövetni bármi törvény kívülit pl.: terrorista akciót... természetesen nem:-)

Holnap ügyintézés a hivatalban és papírbeszerzés...