Azt hiszem minden ember életében eljön a pillanat, amikor valaki a szeme láttára hal meg. Velem ez már évekkel ezelőtt megtörtént. Olyan azonban még sosem, hogy lássak valakit haldoklani és lássam a szerettei fájdalmát. Az utóbbi sokkal jobban megérintett
48 éves 2 gyermekes anya, akut a. media cer. infarktus. (szélütés) Elvesztette a bal agyféltekét, orvosi statisztikából kiindulva már sosem fog beszélni a gyermekeivel, de felismerni, sem biztos, hogy felismeri majd őket. Nem lesz képes ellátni önmagát, és nursing home-ba fog kerülni... ha túléli. Két lánya 17, és 16 évesek az ágya felett sírnak. Eljött az etika könyvből olyan jól ismert döntés pillanata. Mi legyen? Hagyjuk, hogy az agyduzzanat beékelődés által végezzen vele, kezeljük csak gyógyszeresen, történjen craniotomia? (a koponya egy darabját kiveszik, hogy az agya tudjon hova tágulni, ne nőjön a nyomás) Persze a családnak kell döntenie, de a lányok még kiskorúak. Az egyetlen nagykorú hozzátartozó elérhetetlen, az idő szorít. Mi legyen? Valakinek dönteni kell, és ha nem születik döntés az is döntés... - kiváncsi vagyok ki mit tenne ebben a helyzetben??? Én tudom mit tennék, de én én vagyok...
"Ahol a tudomány véget ér, ott kezdődik a hit" Albert Einstein
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése